Carpe Diem A címet többféle képen fordítják: élj a mának, ragadd meg a pillanatot, szakítsd le a ma virágát. Így hatvan évesen azt mondom, múltunk volt, jelennünk van, de a jövőnk az nem biztos! A múltra vissza tekintve nagyon kevés olyan pillanat adódott, ami után két kézzel kaphattunk volna. Be kellett érni az apró örömökkel, ami természetes nem lebecsülendő, de a nagyokat vagy nem értük el, vagy el szalajtottuk. Nagyon sok lehetőség mellett mentünk el úgy hogy utólag vettük észre, hogy „ez a hajó is elment”, és mi lemaradtunk róla. Igen, a múltunk egy olyan korszakra esett, amikor a munka, a család, és a nehezen összekuporgatott lakás (családi ház) volt a dicsőség, amire minden ember vágyott. Az örömök csúcsa, esetleg egy Trabant, Skoda volt. Lemondtunk a színházról, a moziról, a nyaralásról, és dolgoztunk szakadásig, csak azért, hogy ha majd minden meg lesz gondtalanul, élvezhetjük az életet. Így szaladtak el az évek, elérkeztünk a mába, és félig megöregedve, de töretlenül várjuk a pillanatot, hogy leszakíthassuk azt a bizonyos virágot. Sajnos az igazi virág megint másnak jut, és nekünk kisembereknek meg kell elégedni a kicsi, de elérhető örömökkel. Az unoka mosolya, csacsogása pótolja a világkörüli út élményét. Egy apró ajándék a gyerekektől jelenti azt, amit másnak a bőség és a gazdagság jelent. Talán nem is vágyunk másra, nem tudjuk mit jelent egy másfajta élet, mert megszoktuk az apró virágokat. Az ember bízakodik amig csak él, hogy a jövő talán szebb lesz, ha nekünk már nem is, de az unokáinknak talán!
