Mai mese! Nyugdíjas házaspár beszélget : te papa, igaz én kezelem a kasszát , én járok bevásárolni ,de azt észrevetted, hogy egyre olcsóbb ételek kerülnek az asztalra? Azt is észrevetted, hogy nem a megszokott borocskádat teszem eléd, hanem valami olcsót? Nem szóltál, mert valószínű azt gondoltad: na, spórol valamire a mama, meg akar lepni valamivel engem vagy az unokáknak akar valami meglepetést okozni! Nem, sajnos a kényszer visz rá bennünket a takarékoskodásra! Igaz megígérték, hogy a nyugdíj vásárlóértéke megmarad, de hol van már a tavalyi hó, az ígéret, meg mint a pipafüst úgy elszállt. Azért hoztam szóba, mert döntenünk kell, miről mondjunk le? A közüzemi számlákat fizetni kell, mert jön a kikapcsolás, különben is a lehető legtakarékosabban használjuk a vizet, a villanyt, a gázt! Újság? Már csak egyet járatunk, és mindkettőnket érdekel, mi történik a környékünkön! Telefon? Megszakad a kapcsolat a gyerekekkel, és segítséget, orvost sem tudunk hívni, ha lemondjuk! Az öreg autó? Ha orvoshoz, vagy vizsgálatokra kell menni, nehéz volna nélkülözni. Internet? Tudom papa ez a legkedvesebb szórakozásod, ezzel múlatod legszívesebben az időt, és nem szívesen válnál meg tőle! Akkor miről mondjunk le? Tudod mama én valamikor azt gondoltam, hogy negyven év kemény munkája után élvezzük majd a kellemes nyugodt, gondtalan nyugdíjas éveket, úgy, mint ahogy a Lajtán túli idősek teszik! Mama mi nem jó helyre születtünk! Lassan már csak zsíros kenyérre telik, és akkor még elvárják, hogy egyhavi nyugdíjunkat áldozzuk fel az államadósság kezelésére! Ez azért is szomorú, mert aki életében még nem fogta meg a munka végét, csak a száját tépi, az azt mondja, hogy ő megérdemli a havi két és fél milliót! Te mama, hová lett a kellemes nyugdíjas évek utáni vágy? Sajnos szertefoszlani látszik! Címként azt írtam, hogy ez egy mai mese, de sajnos ez nem mese, ez a keserű valóság!