Bucsú egy baráttol!
Mors certa, hora incerta (A halál biztos, az ideje bizonytalan)
Tavaly osztálytalálkozót szerveztünk, a negyvenötödiket.
Sokan összejöttünk, és nagyon örültünk egymásnak 1964-es évfolyamon összesen 64-en végeztünk a téti iskolában: Az ilyen találkozások velejárója a névsorolvasás, és bizony tizenkétszer kellett mondani: meghalt. Míg az iskolában tartott az emlékezés, az elhunyt tanárokat, és diáktársakat egy –egy égő mécses jelképezte. Akkor ott ők is velünk voltak. A beszélgetés a vendéglői asztal mellett folytatódott. Meséltünk mindenről egymásnak, munkáról, családról, unokákról. Egyik volt osztálytársam Tiszaújvárosból jött haza. Az egyetem elvégzése után ott kapott munkát, letelepedett, megnősült, és nagyon ritkán tudott hazalátogatni. Bizony, vagy harminc éve nem láttuk egymást, pedig az iskolában nagyon jó barátok voltunk. Egy irányba laktunk, és együtt jártunk haza. Kiesebb volt nálam, és mindig le akart győzni, ezért aztán tréfás bokszmérkőzéseket vívtunk. Nevetve mondta egyszer úgyis megverlek. Azóta sem felejtette el. Bucsuzáskor nevetve kérdezte: na, mikor lesz a visszavágó? Majd az ötvenéves találkozón, feleltem. Karácsony előtt jött a szomorú hír, az én kedves barátom hirtelen elhalálozott! Kívánsága szerint a hamvait hazahozták és itt temették el . A visszavágó sajnos elmarad ,és az ötven éves találkozón érte is égni fog a mécses.!Számomra marad a bánat ,és a tanulság : nem szabad kihagyni egyetlen alkalmat, sem ha találkozhatunk barátainkkal, mert lehet, hogy az lesz az utolsó! Te mindig vidám Borbély Zoli bucsuznak tőled a volt osztálytársak!
