|
Elfogyunk?
Fogy a nemzet! Szociológusok, társadalom tudósok, politikusok keresik az okát. Miért vállalnak a fiatalok csak egy gyereket, azt is csak későn? Sajnos nagyobb a halálozás, mint a születésszám! Tucatnyi jobbnál jobb tanulmány születik, de ez a helyzeten sajnos semmit sem változtat. Mint hozzá nem értő, de gondolkodó ember én is keresem a választ. Én a hiba egyik okát abban látom, hogy a hetvenes –nyolcvanas években kitágult a horizont. Láttuk menyivel jobban élnek a Lajtától nyugatra, és megirigyeltük. Egyre nőttek az igények, de vele együtt nem nőttek a lehetőségek, magyarán a fizetések nem követték az igényeket. Lehetet választani: kicsit jobb élet, vagy gyereknevelés. Sajnos ez a tendencia mai napig tart. Szeretnék egy példát felhozni: a magamét! A hetvenes években négy gyermekünk születet, akiket aztán tisztességgel fel is neveltünk. Hetvenháromban építkeztünk, az akkori fizetésem kb. négyezer Ft.a törlesztő részlet pedig négyszázhúsz Ft. A rezsi minimális, könnyen kifizethető volt. Nem voltak nagy igényeink, így az után az én fizetésemből és a gyerekek után kapott gyesből viszonylag jól éltünk. A feleségemnek nem kellett a gyerekek mellett munkát vállalni. Ezzel szemben, ha ma egy fiatal építkezik, vagy lakást vásárol a fizetése ötven százaléka törlesztő részlet, húsz százaléka a rezsi, és az egyik fizetésből nem sok marad. Nem nagyon engedhetik meg maguknak, hogy a feleség keresete kiessen a gyermeknevelés miatt. Mi volna a megoldás? Olyan viszonyokat, támogatási rendszereket teremteni, hogy ne okozzon gondot, ha netán a családnak egy fizetésből kell eltartani két vagy több gyermeket! Húsz éve ígérik a politikusok a megoldást, idáig nem sok sikerrel!
|
|