Az Egyházi Pofonokról! Olvasom, hogy egy hitoktató megpofozott három gyereket. A hír előhozott belőlem egy régi történetet. 1960.-ban járunk. Negyedik osztályos voltam a téti iskolában. Édesanyám, aki hívő katolikus volt, szívügyének tekintette a vallásos képzésünket, és minden évben beíratott bennünket hittanra. Ez akkor úgy működött, hogy egy héten kétszer, a rendes tanítás után oda jött az iskolába a tisztelendő úr, és megtartotta a hittan órát. A tisztelendő úr szigorúan megkövetelte a vasárnapi misén való részvételt. Egyszer aztán úgy esett, hogy elindultam a vasárnapi misére, de útközben találkoztam a haverokkal, akik csábítottak menjünk ki a csohoba, mert már befagyott, és a hatalmas jégfelületen jókat lehet csúszkálni. Az új csigaszeges bakancsom ki kellett próbálni, hogy lehet vele keríteni. A mise aznap kimaradt. Kedden a hittan órán megkérdezte a tisztelendő úr: na, vasárnap ki nem volt a templomba? Senki sem jelentkezett,(azok is halgattak akikkel együtt logtunk) igy az után,én sem! Találomra rám bökött. Te voltál? Nem tudtam most mit mondjak, hazudtam: igen voltam. Tovább kérdezett: és melyik misén voltál? Hát a nagy misén válaszoltam. És ki misézett? Tudtam, hogy a nagymisét mindig Ö szokta celebrálni, így hát válaszoltam: a tisztelendő úr. És milyen színű miseruha volt rajtam? Próba szerencse mondom: lila. Hazudsz! A zöld volt rajtam, na, gyere ki! Kimentem, és Ö a vonalzó élével kezdte keményen kopogtatni a fejem. A sokadik ütés után a helyemre szaladtam, felkaptam a táskám, a kabátom, és kirohantam az osztályból. Otthon édesanyámnak elmondtam mi történt velem. Gondolkodott majd azt mondta: ne menj fiam többet hittanra. mert a büntetés, és a megbocsájtás Isten, és nem a pap dolga! Így szakadtam el az egyháztól tíz éves koromba! Helyes volt, vagy nem ezt az óta sem tudtam eldönteni. Talán majd valamikor sokára odafent választ kapok rá. Ez volt az én történetem, ami remélem, sokakat elgondolkoztat!